Hosszasan nem szeretném már az első posztnál untatni a véletlenül idetévedteket holmi ködös és távoli koncepciókkal, miről is szólna a blog - maradjunk annyiban, hogy mindannyian (persze-persze, inkább a fiatalok meg a jól keresők) boldog konzumerként vagyunk a célcsoportja tehetségtelen és primitív marketingesek átlagon aluli ötleteinek.

Első posztban talán nem túl innovatív egy többéves témát előrántani, de bevállaljuk: legyen szó kezdésnek a szóróanyagokról. Nincs mit tagadni, sokan közülünk szórólapaddikcióban szenvednek, jelesül még e sorok írója is szívesen lapozgat. Reggeli idején szájból kilógó kiflivég, diszkréten kakaófoltos szórólap, nem szégyen az, egyféle (hátööö kissé beszűkült) formája a tájékozódásnak, vegyetek azért újságokat is.

Dehát papír ingyen, jól jön az ablakpucoláskor meg festéskor is, mert úgyis lecsepeg a selyemfényű amikor az ajtónál felül kell. Aztán persze győzd szemetesig eljuttatni (szelektíven, köszönet a prérikutyák nevében). De távol állunk attól, hogy a postaládaspam intézményét kérdőjelezzük meg, valószínűleg annak már mindegy.

Van szórólap sokféle, de ne ragozzuk tovább: a létező legtenyérbemászóbb, hosszú ideje listavezető a Media Markt és kedves párja, a Saturn terméke. Ha van valami,
amin egészségesen dühönghetünk egy jót, az pont a szórakoztatóipari testvérpár által a világba ömlesztett valaha gyártott legképtelenebb méretű szóróanyag.

Próbáltál már egy asztalon kinyitni és áttekinteni egy ilyet? Kézbevéve lapozgatni? Széles szárnyfesztávot, jó kondit azonnal kézbevenni, egyébként nem sokáig marad a vörösfekete anyag magasban. Asztal igénybevétele esetén lehetőség szerint próbáljunk valami diszkrét nyolcszemélyessel kezdeni, bármelyik panelkonyhában fellelhető. De konkrétan: a kedves olvasó asztalát ill. konyháját hány Media Markt szórólap teríti be? Indítanánk egy egészséges 1/4 aránnyal, és ezzel még nem is állunk rosszul.

Ez van, a kommunikáció része a földbe döngölni ezeket a primitív bénákat (ld. célcsoport): arcodba kapod fényképezőgépedről a hatvankét centis másolatot piros háttér előtt, szemed már izzik, akarod mert nagy! El nem hinnéd, hogy kétszázezerért ez igazán jó vétel, ha csak kisebb képet látnál, nemde? Megérdemled a nagy szórólapot, nekünk nagyon van, és most pont nagyon adjuk. Most pedig mész és vásárolsz kérdezés nélkül, köszi, kijáratnál csomagodat meg mutasd a marconának mert amúgy meg lopsz, suttyó.

Hosszas, kitartó munkával sikerült hát a két (egy) cégnek kialakítania arculatát: riasztó, agresszív és tenyérbemászó. Talán az életunt alkalmazottak is az arculat része, pont passzolna. Szép munka, gratulálok, végre nem kérdés, hogyan kell viszonyulni egy márkához. Önmagát jól definiálja, nyilván nem is várunk tőle többet, mint a primitívet, a legalját, a mónikasót. Betérünk mi így is, hát hogyne, kell nekem is minden ami a németeknél már nem eladható - csak épp gyűlölöm. Nem a termékeket, mert Kína stabil minőséget produkál. A helyet. Pont azért, mert engem néznek bunkónak.

Kedves marketingosztály a Media Marktnál: csináljatok valamit, amire esetleg szakmailag is büszkék lehetnétek (feltételes mód, merthát ki tudja). Sajnos megvan az a veszély, hogy ezt a marketingstratégiát bizony egyes felsőbb vezetők komolyan jóváhagyták, így még sugallni sem merjük, milyen jó lenne egyben dobni ki a marketingosztályt, elvégre az a fontos, hogy ők jól érezzék magukat. 

  

Az évek óta változatlan állapotot épp el tudná látni pár egyetemi bulik szórólapkészítésén edzett fiatal DTP-titán, az érdemi "arculatépítés" meg úgyis megállt néhány magyar celebritás szintjének továbbsüllyesztésével, talán elég magunk elé idézni Nacsa kartárs (szeretnivaló bolondos fickó) mókázását Pákóra festett arccal.

Részünkről szívesen látnánk a teljes gárdát úgy cuzámmen mondjuk piacon paprikát árulni, itt az alkalmazkodóképesség is mérhető lenne - ott az ártábla ügyes dekorálásával szintén jelentős bevételnövekedés idézhető elő.